Jó a babaúszás? Biztosan mindig használ? Babaúszás vagy HRG?
- Eőry Zsuzsanna

- 2023. márc. 12.
- 5 perc olvasás
Frissítve: 2023. márc. 19.
A babaúszás világszerte, így Magyarországon is egyre terjed, egyre népszerűbb. Divat lett a babát minél korábbi életkorban babaúszásra vinni. Az interneten hirdetések tucatjait találni, amelyek csábító ajánlatokat fogalmaznak meg, és gyakorlatilag veszélytelennek, sőt, minden szempontból kívánatosnak mutatják be a babaúszást.
A babaúszás hasznosságáról élesen megoszlik a gyermekorvosok, gyermek neurológusok, védőnők, mozgásfejlesztő szakemberek, gyógytornászok és a szülők véleménye. Vannak, akik egyértelműen ellenzik, mások dicshimnuszokat zengenek róla.
Lássuk, mi történik, ha a baba pár hónaposan uszodavízbe kerül
Jellemző az uszodai fertőzésekre, hogy a gyermekek nagyobb számban betegednek meg, ezért többek között éretlen immunrendszerük felelős.
A kisgyermekek bőre, nyálkahártyája nagyon érzékeny, kémiai anyagok hamar irritációt okoznak. A babák gyakrabban nyelnek vizet, a gyomrukban pedig a kórokozók kevésbé pusztulnak el.
Egy éves kor alatt a klórozott vízben való fürdés, pancsolás egyes vizsgálatok szerint növelheti a bronchiolitis, a kis hörgök gyulladásának esélyét, ez pedig fokozza későbbi életkorban előforduló asztma rizikóját.
Előfordul, hogy babáknak gyógyvizes medencében tartanak babaúszást.
Kerülni kell a gyógyvizes medencéket, hiszen a gyógyvíz nem ajánlott gyerekeknek! 14 éven aluli gyermekek csak szakorvosi javaslatra tartózkodhatnak gyógyvízben. Felnőtteknek is 10 - 20 perc fürdés időt javasolnak, melyet figyelmeztető táblákon jól látható helyen ki is függesztenek. Egy babaúszáson viszont ennél több időt töltenek el a csecsemők a vízben.
A tiltás abból a szempontból érthető, hogy a babák nem kicsi felnőttek, szervezetük sok szempontból másképp működik, mint egy felnőtté. Igazából nem lehet tudni, hogy a felszívódó ásványi anyagok hogyan hatnak rájuk.
A babák úsznak a vízben?
Az, amit a szülők és az oktatók úszásnak vélnek, tulajdonképpen egy elemi mozgásminta, a McGraw-féle elemi úszás. Ami megakadályozza, hogy a víz alatt levegőt vegyenek a babák, az a búvárreflex. Születés után néhány nappal kiváltható, 4-6 hónapos korig észlelhető.
Szilárdan vízszintesen tartva a babát megemeljük a fejét, úszó mozdulatokat végez felső és alsó végtagjaival. Amikor arccal lefelé a vízbe helyezzük a bébit, nem vesz levegőt és úszó mozdulatokat végez.
A búvárreflex megakadályozza, hogy a légutakba víz juthasson: ahogy a baba arcát víz éri, automatikusan elkezdi orrán kifelé fújni a levegőt, száját és a gégét fedő porcot pedig bezárja. Előfordulhat, hogy a kicsi ennek ellenére vizet nyel, vagy félrenyel.
Rosszul rögzült mozgásminták
Óvatosan kell bánni a babaúszással, mert olyan mozgásmintázatokat és reflexeket tarthat fenn – megakadályozva a fejlődés során természetesen végbemenő reflex kioltódást –, amelyekből később problémák adódhatnak. Ha a búvárreflex nem oltódik ki, fennmarad, akkor az ehhez az időszakhoz kapcsolódó idegrendszeri fejlődés megkésik, nem tud végbemenni, vagy atipikus irányt vesz.
Tévedés, hogy ez a korai kezdés megkönnyíti a későbbi úszástanulást. Rendszeresen hoznak hozzám korábban babaúszásra járt gyerekeket, és nem jók a tapasztalataim. Sokáig tart az olyan rosszul rögzült mozgásmintákat megszüntetni, mint például a rugdalózó lábmunka, az emelt fej, az ívesen tartott, homorító hát és a víz alatt széttárt karok.
A nem integrálódott búvárreflex megakadályozza a későbbi úszástanulást. A levegővétel alapvetően nem egy látványos mutatvány, szárazföldön általában nem is gondolunk rá, úszás közben azonban hirtelen felértékelődik a jelentősége. A helyes légzésen áll vagy bukik ugyanis az úszás sikere - nem csoda, hogy az úszóknak híresen nagy a tüdőkapacitása. Rendkívül fontos, hogy a levegővétel ne akassza meg az úszótempókat, hanem a mozgással szinkronban történjen.
Azok, akiknél a búvárreflex nem integrálódott, víz alatt visszatartják a levegőt, nem fújják ki a víz alá. Úszás közben a legnagyobb hangsúlyt a mély levegővételre fektetjük, azonban a kilégzés szerepe is legalább olyan fontos: lassan, kontrolláltan, de folyamatosan kell kifújni a levegőt úszás közben - gondoljunk csak bele, ha nem fújjuk ki rendesen a levegőt a következő belégzés előtt, akkor nem tud maximális mennyiségű oxigéndús levegő beáramlani a tüdőnkbe.
Szabad-e a babákat víz alá vinni?
HRG - terapeutaként magam is dolgozok vízben babákkal, ám ez nem babaúszás, hanem Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika (HRG), fejlesztés. A HRG tulajdonképpen játékos vízhez szoktatás, úszás előkészítő, idegrendszert érlelő komplex fejlesztés, melyre egy éves kortól várom a babákat.
Vízben lenni, mozogni, játszani mindenkinek egészséges és jó, önmagában is fejlesztő. Ami vitás kérdés: szabad-e a babákat víz alá vinni? Szakmai berkekben ugyanis épp emiatt van ellenérzés a babaúszással szemben.
A Lakatos Katalin által létrehozott TSMT- és HRG-terápiákban a csecsemőkori reflexek integrálása a cél. Ha a kóros reflexprofil kérgi gátlás alá kerül, az idegrendszer képes a magasabb szintű működésre. A túl korai víz alá merítésben azonban bekapcsolhat a búvárreflex, és megmaradása gátolhatja az idegrendszer fejlődését – ezért a HRG terápiában nem visszük víz alá a babákat. Azoknak a babáknak/kisgyermekeknek, akik koraszülöttek, hipotónok (csökkent izomtónusúak), vagy akiknél az élet bármely területén elakadás tapasztalható (beszéd-, mozgásfejlődés, stb.), tehát akiknél feltételezhetően idegrendszeri éretlenség áll a háttérben, a klasszikus babaúszás nem javallott.
Az uszodai HRG fejlesztések során SOHA nem használom fel a búvárreflexet és a McGraw-féle elemi úszást kiváltó testhelyzetet, mert súlyos szakmai hibának tartom ezen primitív reflex, illetve elemi mozgásminta integrációs időn túli mesterséges fenntartását, ugyanis ez ellentmond a spontán érés és a habilitációs fejlesztés elvének.
Mik azok a primitív reflexek és az elemi mozgásminták?
A primitív reflexek a magzati élet utolsó 4 hónapjában alakulnak ki. Meglétük, hiányuk, működési zavaruk utal az újszülött idegrendszerének fejlettségére, épségére, érintettségére, károsodott voltára – röviden pszichomotoros érettségére.
Újszülöttek reflexei a külvilágból érkező ingerekre bekövetkező nem tudatos reakciók. A környezet ingereire adott válaszai a méhen belüli fejlődés során kialakult idegrendszeri érettségének megfelelő mozgásminták megnyilvánulásai. Röviden úgy jellemezhetők: vannak „védekezők”, melyek a túlélést szolgálják, mások az anya és a csecsemő közötti kötődést, vagy a táplálkozást. Fokozatosan eltűnnek, egy éves kor után némelyik még elvétve észlelhető egészséges csecsemőn.
Primitív reflexek elmúlása és újabb reflexek megjelenése folyamatos, összefügg az agykéreg érésével. A mozgások irányítását a korábban éretté vált agytörzstől, gerincvelőtől átveszi az agykéreg, azaz kifejlődnek, megjelennek az akaratlagos mozgások. A folyamatban integrálódás megy végbe, ami elemi mozgásokban nyilvánul meg.
Az elemi mozgásminták veleszületetten jelen vannak (már a magzati korban) a csecsemőben. A gravitációs erő kihasználásával a babát egy adott ingerhelyzetbe hozzuk, mely aktiválja az agy megfelelő részét és kiváltódik a mozgásminta.
A perzisztáló primitív reflexek - kimutatható organikus károsodás nélkül - az agyműködés funkciózavarát, a nem megfelelő idegrendszeri integrációt jelezhetik. Ez a mozgásfejlődést atípusossá teszi, kimarad az átfordulás, a kúszás, a mászás, és ez később figyelmi, magatartási, tanulási zavarokban csúcsosodhat ki.
A HRG terápia jellemzői:
vízben végzett komplex mozgásfejlesztés; A víz optimális környezetet biztosít sok tekintetben: a langyos víz lazítja az izmokat, a felhajtó erő megkönnyíti a testsúly leküzdését, az idegrendszer érését segíti a folyamatos bőringer.
változatos eszközöket használ;
változatos helyzetekben;
aktív és passzív ingereket nyújt;
több, mint 1000 feladat közül lehet választani, melyek egymásra épülnek;
kiegészítő jellegű; ezért a megfelelő fejlődés érdekében a TSMT terápia végzése is javasolt.
csoportos foglalkozás (homogén tudásszint; kis létszám).
Kinek javasolt a HRG?
koraszülött gyermekeknek;
eltérő mozgás- és/vagy beszédfejlődésű gyermekeknek;
mozgáskoordinációs problémákkal küzdőknek;
figyelmi, érzelmi, beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyermekeknek;
tanulási, viselkedési problémás gyermekeknek.
60 olyan uszodai kezdő feladat van, melynek egymásra épülő és rendszeres gyakorlása beindítja az idegrendszer érését.
A tréningeket a fokozatos terhelés szabályát betartva valósítom meg, hiszen nagyon fontos, hogy a csecsemők egyszerre csak annyi fejlesztő ingert kapjanak, amennyit fel tudnak dolgozni. Túlzott ingerléssel többet árthatunk, mint gondolnánk, kevés ingertől viszont nem fejlődik a baba.
A vízben együtt végzett feladatok tovább erősítik a szülő és gyermeke közötti köteléket.
És ha már a babaúszásra időt, energiát és pénzt szán a szülő, szerintem érdemes játékos, eszközös, mondókás foglalkozást választani, ahol egyéb ingerek is érik a gyermeket, ezáltal egy komplex, korai fejlesztést kap.
Az általam tartott HRG foglalkozás TB támogatással is igénybe vehető.







Hozzászólások