Menni vagy nem menni? - Iskolaérett a gyermekem?

A szülők egy csoportja alig van túl az iskolakezdésen, másik csoportja már azon gondolkodik, hogy gyermeke, aki év közben tölti be 6. életévét, jövőre menjen, vagy ne menjen iskolába? Nehéz a döntés, sok a kérdés, és még több a különböző szemléletű válasz.

Napjainkban növekszik azoknak a gyermekeknek a száma, akiknek mozgás- és/vagy beszédfejlődése már a korai életszakasz során eltérő, s ezek következményei óvodás- és iskolás korban is nyomon követhetők az egyre magasabb szinten szerveződő teljesítményekben, vagyis nehézség mutatkozik a sikeres iskolai beválás területén.

Az iskolaérettség összetett fogalom - a gyermek iskolaérettsége a fizikai és pszichikai alkalmasságon belül több tényezőből tevődik össze, melyet szomatikus, kognitív és szociális komponensek megfelelő fejlettségi szintje alkot.

Azonban nemcsak maga a fogalom összetett, de az alkalmassághoz vezető út is. Az iskolaérettség egyrészt egy belső érési folyamat eredménye. Az írás, olvasás, számolás elsajátításához szükséges funkciók az óvodáskorban fejlődnek a legintenzívebben. Ezek egyensúlya, működésük integrációja (egészségesen fejlődő gyermekeknél) nagyjából hat éves korra alakul ki, a belső érés és a családi - óvodai nevelés eredményeként.

Az általános iskolai tanulmányok megkezdése a gyermekek egyre nagyobb részénél nem zavartalan. Az új környezet, a többnyire magas osztálylétszám, a 45 perces irányított tanórák folyamatos figyelmet, gyors beilleszkedési készséget, érett önkontrollt és feladattudatot, a széles körű befogadó és kifejező nyelvi készség mellett a gondolkozási folyamatok megfelelő szintjét, valamint a jól koordinált nagy- és finommozgások meglétét igénylik.

A fenti készségek és képességek részleges vagy kiterjedt hiányossága esetén beszélhetünk kevésbé sikeres iskolai beválásról: tanulási zavarokról, figyelemzavarról, beilleszkedési nehézségekről, kialakulatlan feladattudatról, illetve hiperaktivitásról.

Veszélyeztetettnek számít minden ötödik életévét betöltött olyan nagycsoportos, illetve logopédiai óvodába járó gyermek, akinél felismerhető az alacsony szintű/hibás mozgáskoordináció, az éretlen egyensúlyérzék, a szinte leállíthatatlan „mozgáséhség”, a ceruzahasználat éretlensége vagy hárítása, a finommozgások ügyetlensége és a rövid ideig tartó, könnyen elterelhető figyelem. Gyakori a bizonytalan testséma mellett a térbeli tájékozódás és a lateralitás hiányossága is.

Normál IQ-eredmény esetén is fennállhat például speciális vizsgálatokkal kimutatható részképesség-gyengeség, s az összképet tovább súlyosbítja az, ha a gyermek befogadó és/vagy a kifejező nyelvi készsége elmarad az életkori átlagtól.

A későbbiekben iskolaéretlennek talált gyermekekre az is jellemző lehet, hogy már az óvodai kezdeményező foglalkozásokon is csak részben, illetve rövid ideig és esetleges aktivitással vesznek részt, emellett a nekik nem tetsző feladathelyzetekből gyorsan kiszállnak.

Rizikós az iskolai beválás a hatodik életévüket betöltött, de iskolaéretlennek nyilvánított, illetve évvesztes gyermekek esetében is, ha a fenti tünetek közül több továbbra is fennáll, sem számuk, sem súlyosságuk nem csökkent jelentősen a nagycsoportban eltöltött második év alatt sem. Fontos tudnunk, hogy tévhit, hogy egy év alatt a gyerek a spontán érés következtében iskolaérett lesz. Fejlesztés nélkül az idegrendszer érése 0,23 %-os (Lakatos Katalin kutatása), tehát mindenképpen valamilyen fejlesztő foglalkozásra lesz szükség.

Felmérések mutatják, hogy egyre több gyermeknek van szüksége fejlesztésre, mert spontán fejlődéssel nem alakulnak ki a sikeres iskolakezdéshez szükséges készségeik, képességeik.

Több ok külön-külön vagy együttesen is okozhat eltérést az idegrendszeri érési folyamatokban, pld. várandósság alatti anyai vagy magzati egészségügyi panaszok, a koraszülés, a korai kötődési vagy regulációs zavarok, az édesanyák rövidebb-hosszabb ideig elhúzódó depressziója, a viszonylag kevés személyes kapcsolat a sok képernyőhöz képest. Káros és függőségre szoktat, alacsony szókincs ill. a gondolkozási folyamatok alacsony szinten való stabilizálása köthető pld. az idő előtti rendszeres és napi több órás internetezéshez, tévézéshez. Ha egy gyermek már kiskorától a színes, mozgó, hangot adó képekhez van szokva (rajzfilmek, mesefilmek), a betűk az olvasókönyvében nem fogják megütni az érdeklődése ingerküszöbét, nem tudja majd tartósan ide irányítani a figyelmét.

Vannak gyerekek, akik viselkedészavarait pld. ételérzékenység – pontosabban tartósítószer-érzékenység – okozza, de ki gondolna arra, hogy a csoki, a cukor, a kakaó, az adalékanyagok, az erős fűszerek, a tej is tud viselkedészavart okozni?

Ha jobban belegondolunk, az sem segít, ha pld. rossz idő vagy enyhébb betegség miatt hetekig a lakásban kell lennie a gyereknek. Itt nem tudja az energiáit értelmes aktivitásokkal levezetni, szinte természetes ilyenkor egy ingerültebb, aktívabb viselkedés.

A szülők túlzott engedékenysége, következetlensége pedig azért probléma, mert ha mindig mindent ráhagynak, a gyerek nem szokik hozzá ahhoz, hogy az iskolában szót fogadjon, felismerje és betartsa a szabályokat.

A mozgás- és értelmi fejlődés kapcsolata

Piaget óta közismert, hogy a mozgás és az értelmi fejlődés egymással összefügg. A svájci pszichológus kognitív fejlődéselmélete szerint amennyiben az első két életév – az ún. szenzomotoros korszak – megfelelően ingergazdag környezetben és sok saját, valamint a szülő által támogatott aktivitás mellett zajlik le, akkor az itt megszerzett alapokra harmonikusan rá tudnak épülni a konkrét műveletek, majd az absztrakt gondolkozás hierarchisztikusan manifesztálódó szakaszai is.

Eszerint azoknak a gyermekeknek van igazán jó esélyük a sikeres iskolai beválásra (ami a magasabb idegrendszeri/kérgi szinten szervezett és hatékonyan integrált funkciókat feltételezi), akiknél a belső érés és a külső környezeti ingerek együttes hatására a csecsemőkori reflexek és elemi mozgásminták időben integrálódtak, majd folyamatosan elegendő mennyiségű és minden érzékelési csatornán megfelelő minőségű ingert kaptak idegrendszerük további érési folyamataihoz, ami nagyrészt a sokféle mozgásos helyzetben való felfedező, reaktív és interaktív mozgást jelenti.

Az iskolaéretlenség egyik okaként számon tartott idegrendszeri érésbeli elmaradás, illetve a szenzoros integráció zavarai akkor is előfordulhatnak, ha egy gyermek ép idegrendszerrel született, de az oly fontos korai években kevesebb környezeti inger éri, illetve szegényes mozgáslehetőségei voltak. A genetikusan programozott érés ugyanis csak megfelelő környezeti feltételek között valósul meg, az ingerszegény/korlátozó környezetben az idegrendszeri struktúrák érése lelassul, részben elmaradhat, az egyes területek közötti kapcsolatok nem alakulnak ki, illetve a már kialakultak működése bizonytalan/esetleges lesz, sőt előfordulhat az is, hogy hibás funkcionális mechanizmusok jönnek létre.

Minden viselkedéses megnyilvánulás, így a jól koordinált mozgások kivitelezése, a figyelem, az önfegyelem, továbbá a kognitív és intellektuális funkciók is az idegrendszer különböző struktúráiban lezajló folyamatokat reprezentálja. Bármely eltérő működésnek oka lehet tehát a kéreg alatti struktúrák szabályozási éretlensége és a szenzoros integrációs működés hiányossága.

A fenti gondolatok belátása egyben annak elfogadását is jelenti, hogy egyes, neurológiai és szenzomotoros háttértudás birtokában tervezett, speciális motoros vizsgálatok diagnosztikus jelzésüknél fogva fontos szerepet tölthetnek be olyan esetekben, amikor eltérő fejlődést (pl. iskolaéretlenséget, tanulási, magatartási, beilleszkedési stb. zavarokat) regisztrálunk.

Kik azok a gyerekek, akiknek leggyakrabban van szükségük a fejlesztésre?

A legfeltűnőbb tüneteket: a viselkedészavarokat, a beilleszkedési nehézségeket, agresszivitást, impulzivitást mutató gyerekeket nagyon hamar elküldik különböző vizsgálatokra, s ha szerencséjük van, ezt terápiák, fejlesztések követik.

Feltűnő lehet az is, ha egy kisgyermeknek a mozgásfejlődése lelassul (16 hónapos kor után sem jár), vagy épp a beszéde késik (1 éves korban már 1-3 jelentéssel bíró szónak,- pld. vau, ham, pá… kell elhangozni rendszeresen.)

A vizuális és az auditív figyelem rövidsége sem kerüli el a hozzáértők figyelmét, mivel e gyerekek nem tudnak tartósan egyféle tevékenységre koncentrálni (pld. építés, mesekönyv-nézés, babázás), nehéz lekötni őket, s a kortársaikhoz képest sokkal hamarabb kilépnek a játék- és/vagy feladathelyzetekből.

Hátrányosabb helyzetben vannak a csöndes, visszafogott, jól viselkedő, „nem sok vizet zavaró” gyerekek, s külön meg kell említeni azokat, akiknek 1-1 képességük (pld. verbalitás, társas kommunikáció) kiemelkedő, ezzel azonban részképesség-gyengeségeiket igyekeznek kompenzálni. Az idegrendszeri éretlenség azonban nem kompenzálható, legkésőbb már harmadik osztályban (tollbamondásnál, szöveges példáknál) egyértelműen látszik az, hogy már a nagy erőfeszítések sem elegendőek az egyidejű többcsatornás figyelmet, többlépcsős megoldási műveleteket és rugalmas gondolkozást igénylő feladathelyzetek átlátására vagy helyes megoldására.

Milyen módon hat a Tervezett SzenzoMotoros Tréning, hogy a gyermekeknek kialakuljanak azok a képességei, készségei, amik a sikeres iskolai beválás alapfeltételei?

A sikeres iskolai beválás számunkra, szenzoros-szenzomotoros terapeuták számára azt jelenti, hogy az eltérő fejlődésű, viselkedésű, aktivitású gyerekeknél (akiknél túlműködések, alulszabályzások, életkorukhoz képest alacsonyabb idegrendszeri szinten felbukkanó működések gátlást fejtenek ki a magasabb kérgi funkciók kivitelezésére), sok-sok szenzoros ingerrel „átmossuk” az ingereket felvevő és feldolgozó neuronhálózatot.

Ez gyorsabb és eredményesebb információ - felvételt és feldolgozást eredményez, ami könnyebben fog helyes választervezéshez és kivitelezéshez vezetni.

Azaz: a gyerek nagy-, finom- és beszédmozgásai ügyesednek, viselkedése harmonikusabbá válik, emlékezeti folyamatai normalizálódnak, megértő- és utánzó képessége, valamint szabályfelismerése és szabálykövetése is javul.

Amennyiben bizonytalanok vagyunk, hogy gyermekünk alkalmas lesz-e az iskolai követelményeket teljesíteni, iránymutató lehet a LongiKid© vizsgálat eredménye.

Ha viszont minden szempontból érettnek nyilvánítják gyermekünket, vigyük bátran iskolába, többet használunk vele, mint ha feleslegesen óvodában tartanánk még egy évet.

Felhasznált irodalom:

Lakatos Katalin: Az iskolaéretlenség szűrése az állapot- és mozgásvizsgáló teszttel

Integratív Medicina: Interjú Lakatos Katalinnal, a TSMT módszer kidolgozójával