Miért jó ADHD esetén a szenzomotoros mozgásfejlesztés (TSMT és a HRG)?

De mi is az az ADHD?

A négy betű: Attention Deficit Hyperactivity Disorder (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar).

Neurológiai eredetű, vagy veleszületett, vagy a fejlődés során kialakult rendellenesség, melynek vezető tünete a figyelemzavar, kísérő tünetei a hiperaktivitás, feledékenység és a gyenge impulzuskontroll (szétszórtság, nyüzsgés, figyelmetlenség). Lehet részképesség-zavar, de akad olyan súlyossági fok, hogy sajátos nevelési igényhez vezet (SNI státusz).

Magyarországon mintegy félmillió embert – gyermeket és felnőttet – érint. Közülük kevesebb, mint 20 ezer diagnosztizált és 5 ezernél kevesebb kap hatékony segítséget. Megfelelő támogatás nélkül a tünetegyüttes jelentősen megterheli az egyént és a közösségeket. Időben kezdve hatékonyan kezelhető.

Az ADHD okozta funkciózavarok nemcsak a gyermekekre vannak közvetlenül hatással, hanem a körülöttük élő családtagokra, tanárokra is, és nemcsak a gyermekkorukra,

mindennapjaira, hanem az esetek jelentős részében egész felnőttkorukra is.

Ezek az emberek és gyermekek az átlagosnál általában jóval szétszórtabbak,

szervezetlenek, kevésbé terhelhetőek, sokszor kifejezetten jó adottságaikat nem tudják jól felhasználni sem maguk, sem mások, sem a köz javára. Jelentősen több erőfeszítésbe kerül minden nekik, mint egy átlagos gyermeknek, felnőttnek, családnak.

Az ADHD diagnózisával ma az embereknek alapvetően két, – első megközelítésre

egymástól meglehetősen eltérő – csoportját illetjük.

Az egyik csoport feltűnően mozgékony, izgága, sokat és hangosan beszél, általában

hevesen reagál, hirtelen természetű, többnyire indulatos és a dühét nehezen kezeli.

A másik csoportra szétszórtság, szórakozottság, figyelmetlenség, elmerengés, unatkozás, álmodozás, esetenként lassúság jellemző.

Első megközelítésre ez a két csoport egymástól nagyon különbözőnek tűnhet, de ha

jobban megnézzük őket, az izgága, szertelen csoportba tartozó emberek nagy része

ugyanúgy szétszórt, figyelmetlen, összeszedettségre, kitartó monoton munkára ugyanúgy képtelen, mint merengő, álmodozó társaik.

Az – akár lassú, akár hirtelen -, szertelen, szétszórt, szórakozott személyeket nevezzük

figyelemzavarosoknak, angol rövidítéssel ADD-seknek, s ha még izgágák, türelmetlenek és indulatosak is mellé, akkor ADHD-ról, azaz hiperaktív figyelemzavarról beszélünk.

Mindkét csoportba tartozó embereknek fő baja az, hogy nem tudnak teljesíteni úgy – az iskolában és sokszor otthon, illetve életük más egyéb területén, – mint azt értelmi

képességeik és egyéb adottságaik alapján az emberek várnák tőlük. Ezt valamilyen

szinten egyébként ők maguk is megélik és szenvednek tőle.

A problémát, bár tünetei meglehetősen szembeötlők, sokszor nem ismerik fel sem a

szülők, sem a tanárok, sőt nem egyszer a szakemberek sem. Így elmarad az oly fontos

megfelelő időben és módon nyújtandó megsegítés, amely meghatározó jelentőségű

sorsuk alakulásában.

Ma már sokat tudunk az ADHD tüneteiről, összefüggéseiről, az idegrendszeri háttérről,

valamint a gyógyszeres és egyéb terápiák hatásáról.

Jelentős, szembetűnő különbségek vannak az ADHD-s emberek hétköznapi

viselkedésében, idegrendszeri folyamataiban, idegrendszeri struktúrái terén a nem ADHD-s normál populációhoz viszonyítva, és ezt ma már a modern technológiák segítségével jól láthatjuk és rögzíthetjük.

Jelenleg, egy nagyon friss, 2020-as tanulmány (Lambez és mtsai: Non-pharmacological interventions for cognitive difficulties in ADHD: A systematic review and meta-analysis), melyet nemrég mutattak be az Egyesült Államokban, nagyon népszerű az ADHD-s szakemberek és szülők körében. Ez az amerikai pszichiátriai szaklapban (Journal of Psychiatric Research ) megjelent metaanalízis az első olyan tanulmány amely összeveti a leggyakrabban alkalmazott nem gyógyszeres intervenciókat melyeket ADHD-s gyermekeknél valaha alkalmaztak, és vizsgálja azok kognitív tünettanra (végrehajtó funkciókra) gyakorolt hatásait. A metaanalízis 808 tanulmányt vetett össze és végül azokat elemezte (18) melyek tartalmaztak neuropszichológiai vizsgálatokat és vizsgálták a végrehajtó funkciókra gyakorolt hatásukat. A tanulmányok nem különítették el, hogy a gyermek szed-e gyógyszert vagy sem. Négy intervenciót, beavatkozási módszert vizsgáltak: kognitív viselkedésterápia, intenzív mozgás, neurofeedback, kognitív tréningek. A jelenlegi orvosi protokoll szerint - a nem gyógyszeres kezelés esetén - az első számú javaslat a kognitív viselkedésterápia. Ennek ellenére a metaanalízis azt találta, hogy a mozgás volt a leghatékonyabb eszköz az ADHD végrehajtó funkciói károsodásának csökkentésében, javításában. A tanulmányokat átnézve, ezek olyan „aerob” stimulációk melyek intenzíven, tervezetten végzett mozgásokat jelentenek, heti rendszerességgel . A testgyakorlás egyéb formái, például csapatsportok vagy ütővel játszott sportok is hatékonynak tűnnek, amikor direkt módon kihívások elé állítják a végrehajtó funkciókat, de alacsonyabb mértékben, mint amikor intenzív, tervezett mozgásformát használnak. Tehát az intenzív „aerob típusú” mozgást igénylő gyakorlatokról kimutatták, hogy a végrehajtó funkciókat javítja úgy, hogy képes a neurotranszmittereket megváltoztatni. A mozgás folyamán a prefrontális kéregben megváltozik a véráramlás mennyisége, valamint azok az erőforrások melyek a végrehajtó funkciókat használják, előtérbe kerülnek. Tehát, az ADHD –s egyének esetében, ahol a hiányosságok nagyrészt a végrehajtó funkciót érintik, a mozgás különösen jótékony hatású, melyet a neuropszichológiai vizsgálatok is alátámasztottak. A metaanalízis eredménye (Lambez és mtsai 2020) szerint -a nem gyógyszeres kezelések között- az intenzív, rendszeres mozgás a leghatékonyabb terápia a magasabb szintű végrehajtó funkciók javítására. Hogyan segít a TSMT és HRG, mint szenzo-motoros szemléletű mozgásterápia? Számos más tanulmány, kutatás is vizsgálta az ADHD-s gyerekek idegrendszeri funkcióit mozgás hatására (többek közt: Chang és mtsai 2012., Földi, 2005., Niklasson és mtsai 2009., Barkley és mtsai 1990., Kiphard 1993.) A tanulmányok eredményei -melyek kiemelten fontosak mozgásterápia szempontból - szintén rámutatnak az ADHD-s gyerekek végrehajtó funkciói károsodására valamint arra a tényre, hogy az úgynevezett vesztibuláris (egyensúly) rendszerük az ADHD-s gyerekeknek alulszerveződik. A vesztibuláris rendszer (az egyensúlyrendszer), már az anyaméhben elkezdi működését. A szenzoros integráció eleme, üzenetet küld a központi idegrendszer számára. A vesztibuláris rendszer műkődését éppen ezért vizsgálják már csecsemőkorban mert az idegrendszeri érettség mutatója lehet. (Katona, 2012 ) Mivel a legtöbb ADHD-s gyermeknél az egyensúlyrendszer alulszerveződik, fontos annak stimulásása. Az ADHD-s gyerekek éppen ezért kívánják az úgynevezett primitív motoros tevékenységeket, például a hintázást, ugrálást, forgásokat, csúszdát stb. Ezt pont azért teszik, hogy biztosítsák az egyensúlyrendszerüknek a megfelelő életfontosságú aktivációs szintet.

Hogy lehet az egyensúlyrendszert stimulálni?

Elsősorban mozgásfejlesztő szakember segítségével, szenzomotoros mozgásterápiával, például a TSMT és a HRG terápiás eszközeivel. A TSMT és a HRG minden feladatsora hatással van az egyensúlyrendszerre, tervezetten aktiválja, fejleszti azt. Éppen ezért fontos a tervezett szenzomotoros mozgásterápia, amely segítségével az ingerlések fokozott aktivitásemelkedést eredményeznek.

Csak a mozgás az, ami az idegrendszer érési folyamatba be tud avatkozni, ezért a gyógyszeres kezelés mellett kiemelten fontos a szenzomotoros mozgásterápia szerepe is, mely rendszeresen, szakemberrel alkalmazva, jelentős javulást eredményezhet.